A FAL adja a másikat!

Beszámoló a 2023-as ünnepi évről

Bejegyzés megosztása

2023 kiemelt éve volt a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumnak és öregdiák szervezetének, a Debreceni Fazekas Alumni Alapítványnak, azaz a FAL-nak. Az iskola ebben az évben ünnepelte alapításának 150. évfordulóját, melynek méltó megünneplésére évekkel ezelőtt elkezdődött a készülődés. A FAL számára szintén fontos év volt 2023, mivel megalakulásunk után az első igazán aktív évet tudhatjuk magunk mögött, melynek során számos programot szerveztünk a jelenlegi és az öregdiákoknak egyaránt. A következőkben végigvesszük az ünnepi év eseményeit.

A legfontosabbat azonban már az elején le kell szögeznünk: nélkületek az alábbi programok nem jöhettek volna létre, így ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni minden öregdiáknak, aki az adományával hozzájárult a programok sikeres lebonyolításához. Külön köszönet az 1973-ban végzett Tempfli Józsefnek, aki a „150 év – 150 ezer forint” kezdeményezés ötletgazdája volt. Büszkék vagyunk rá(tok), hogy olyan sok osztály csatlakozott az akcióhoz.

Az adományokat igyekszünk jól felhasználni, ezért a rendszeres kuratóriumi ülések megtartása mellett folyamatosan egyeztetünk az iskola vezetésével is. Az alapítvány abban a szerencsés helyzetben van, hogy a kuratórium elnöke, Fazekas Attila Győző a gimnáziumban tanít, így napi kapcsolatban van a jelenlegi diákokkal, tanárokkal és az iskola vezetésével. Ebből kifolyólag alapítványunk gyorsan tud reagálni a felmerülő igényekre, illetve a stratégiai tervezésnél könnyen be tudja vonni az érintetteket.

Az alábbi programok és projektek szervezésében, megvalósításában és finanszírozásában vettünk/vettetek részt 2023-ban. Ezek időrendi sorrendben a következők voltak:

A darab műsorra tűzését kb. két év tárgyalás előzte meg. A FAL és a gimnázium kezdeményezésére készült el az előadás a 150 éves évforduló tiszteletére. Az eredeti terv az lett volna, hogy a Kossuth utcai színházteremben mutatják be a darabot annak emlékére, hogy 1923-ban az akkor 50 éves iskola ott ünnepelte az első komoly jubileumát. Sajnos az épület felújítása miatt erre nem kerülhetett sor, de így is nagy élmény volt a darab díszelőadása március 10-én, amelyen az iskola jelenlegi és volt diákjai, tanárai és dolgozói mellett részt vettek a tankerületi vezetők és iskolák képviselői, valamint Papp László polgármester úr is – akinek egyébként az egyik gyermeke szintén fazekasos volt…

Bővebben:


A FAL a gimnáziummal közösen pályázatot írt ki az FMG 150 logó tervezésére, melynek célja az volt, hogy a 150 éves évfordulóhoz kapcsolódva a logó megjelenítse az iskola szellemiségét és történetét, kifejezze a gimnázium értékeit, valamint a közösség erejét. A pályázatra 13 alkotás érkezett be, melyeknek tervezői között voltak jelenlegi és öregdiákok egyaránt. A győztes Kocsis András 1995-ben végzett egykori diák lett, de több különdíjat is kiosztottunk. A díjak átadása a Lovardában megrendezett Fazekas-gálán történt ünnepi körülmények között.

Bővebben:


2023. április 20-án klasszikus koncerten vehettek részt az érdeklődők a Debreceni Egyetem Aulájában Köpöczi Marianna tanárnő szervezésében. A koncerten egykori és mai diákok léptek fel hangszeres és énekes produkciókkal, valamint természetesen az iskolai kórus, melyben ezúttal vegyesen voltak jelenlegi és öregdiákok. A koncert telt ház előtt zajlott, azaz kb. 400-an vettek részt rajta.

Bővebben:


Az alapítás 150. évében rendhagyó ballagáson vehettek részt a végzős diákok, ugyanis ezúttal egy meglepetés osztály is velük ballagott – újra! Az 1973-ban végzett évfolyamból ugyanis majdnem 30 öregdiák tért vissza az Alma Materbe, hogy ismét átélje az 50 évvel ezelőtti búcsú pillanatait. Számunkra továbbra is meghatóak ezek a pillanatok, amikor azt látjuk, hogy ennyi idő után is ragaszkodnak a volt fazekasosok iskolájukhoz, és hogy mennyire lelkesen vesznek részt bármilyen eseményen, amely a gimnáziumhoz kötődik.

Bővebben:


Immár második alkalommal rendeztük meg a Fazekas Mihály-napi jótékonysági vásár és dzsembori elnevezésű programunkat. A jótékonysági vásár célja, hogy a diákok egy jó hangulatú rendezvényen való részvétel során rászorulókat támogassanak, miközben a saját, iskolai közösségüket is építik. A vásárt az előző évben indítottuk hagyományteremtő céllal, és úgy tűnik sikerül hagyományt teremteni vele, céljaink szerint minden évben meg fogjuk rendezni.

Bővebben:


Öregdiákok meséltek a régi, szép időkről a mai fazekasosoknak. Két alkalommal is visszatértek egykori diákéveik helyszínére a „régi csibészek”. 🙂 Két jeles osztály képviselői is emlékeztek az iskolában töltött évekre. Az 1950-es évek hangulatáról tartottak beszámolót az 1957-ben végzettek: Jakab Attila, Varga László és Úti László. Ők azok, akik évtizedeken keresztül egykori tanáraikról elnevezett díjakat adtak át fazekasos diákoknak – ezt a hagyományt a FAL fogja tovább vinni, mivel 80 fölött úgy gondolták, átadják a stafétát a fiatalabb öregdiákoknak. A másik osztály az 1973-ban, az iskola fennállásának 100. évében végzett. Innen Dankó Zoltán és Borsos Sándor érkezett. Ők azok, akik 1973-ban Petőfi-emléktúrát szerveztek a költő születésének 150. évfordulóján, melyet 2023-ban megismételtek, valamint az iskola 100 éves jubileumán előadták a Lúdas Matyit a Csokonai Színházban.

Bővebben:


Első alkalommal rendeztük meg szintén hagyományteremtő szándékkal az öregdiák találkozót, melyet kifejezetten sikeresnek ítélünk meg – reméljük, ti is így gondoljátok. 🙂 A nosztalgiaórákon, udvari főzésen, sportversenyeken, Tanárock koncerten és a Fazekas-kvízen összesen kb. 400 fazekasos vett részt. Ez végképp nem jöhetett volna létre nélkületek. 2024-ben újra megszervezzük, várunk benneteket arra is!

Bővebben:


Ezt a programot is hagyományteremtő jelleggel rendeztük meg, azaz a 150 éves gimnázium életében szeretnénk új fejezetet nyitni azzal, hogy a végzősöknek megteremtjük a lehetőséget egy valóban ünnepi, báli szórakozásra a tanulmányaik lezárásakor. Úgy tűnik, megértették a végzősök az üzenetet, az első bálon ugyanis kb. 100 diák és 10 tanár vett részt. Már zajlik a szervezés a 2024-es bálra, és valószínűleg jó volt a visszhangja az eseménynek (ezt mi is meg tudjuk erősíteni, mivel többen is ott buliztunk a FAL-as csapatból), mert az előzetes felmérések alapján minden osztályból a diákok szinte kivétel nélkül szeretnének jönni.

Bővebben:


A 2022-ben elindított Nemes Zsigmond-díj mellett 2023-ban megalapítottuk a Dr. Pap Gyula-díjat. A Nemes Zsigmond-díj a biológia vagy kémia területén, a Dr. Pap Gyula-díj pedig a matematika területén kiemelkedően tehetséges diákokat jutalmazza. Mindkét díj kapcsán fontos elmondanunk, hogy a díjakat teljes mértékben a családok adományaiból finanszírozzuk, amiért ezúton is hálás köszönetet mondunk nekik.


Egy EU-s pályázathoz kapcsolódó egész napos programot támogattunk egy kis enni- és innivalóval, illetve FAL-as ajándékcsomaggal.

A diákok számára immár évek óta megrendezett napon a nagyrészt öregdiákok által tartott előadásokon tudhatnak meg többet az egyes szakmákról a mai fazekasosok. Ezt a programot is némi étellel-itallal támogattuk, valamint az előadók – akiknek a beszervezésében szintén segédkeztünk – kaptak egy-egy FAL-as ajándékcsomagot.

További bejegyzéseink