A FAL adja a másikat!

Beszámoló a specmatos találkozóról

Bejegyzés megosztása

SPECIÁLIS MATEMATIKA TAGOZATON TANÍTÓ TANÁROK TALÁLKOZÓJA

2023. 05.23-24

A vendégek (25 matematika tanár az ország 10 gimnáziumából) 23-án, kedden 10.00 körül érkeztek. A 9.E osztály 4 tanulója, valamint Ceglédi Viktória és Tóth Mariann tanárnők fogadták őket a regisztrációs asztalnál. A többi vendégért Mester Gyula és Remete László autóval ment ki a vasútállomásra. A résztvevők ajándékcsomagot vehettek át, melyet a FAL állított össze számukra. A csomag tartalmazott tollat, erre az alkalomra készült jegyzetfüzetet, apró ajándékokat és egy bögrét. A bögrét a környezetkímélés céljából itt tartózkodásuk alatt végig használták a tanárok. Aranyi Imre intézményvezető és Dr. Gáll József – aki a FAL alapítója, egyébként pedig matematikus – megnyitó beszédei után két bemutató óra következett. Remeténé Orvos Viola a 8.A osztályosokkal Kombinatorikus geometria, míg Tóth Mariann tanárnő a 9.A osztályosokkal Függvények és sorozatok témakörben tartottak bemutató órákat.

Az ebédet egy magyaros kisvendéglőben fogyasztottuk el, slambuc és házi sült kolbász képében. Az ételek ízletesek voltak, mindenki elégedetten és jóllakottan érkezett vissza a délutáni programokra. Először Kis Róbert ORIGAMI foglalkozását élvezhettük. Újra bebizonyosodott, milyen szoros barátságban van ez a kreatív „játék” a geometriával. Nagyon hasznosnak találtuk ezt a programot. Ezután iskolánk egyik hagyományos csapatversenyére invitáltuk a résztvevőket. Nagy lelkesedéssel gondolkodtak együtt a feladatokon a véletlenszerűen összesorsolt csapattársak. A Buta Matekos Wetélkedőt minden évben itt érettségizett, már egyetemista diákok szervezik fiatalabb diáktársaiknak. A vetélkedő minden részletét önállóan szervezik, az iskolavezetés és a matematika munkaközösség támogatásával. Most is öregdiákok álltak a szervezői oldalon, más kérdés, hogy 5-en (Ceglédi Viktória, Kántor Andrea, Tóth Mariann, Remeténé Orvos Viola és Mester Gyula) már itt tanítunk, egy szervező (Dr. Remete László) pedig a Debreceni Egyetemen oktat.

A vetélkedő után a szállás elfoglalására került sor, majd szabadprogram és önálló városnézés után este a Debreceni Ifjúsági Ház különtermében díszvacsorára került sor. A más iskolából érkező vendégek és a mi gimnáziumunk matematikatanárai, valamint az iskolavezetés képviseletében Viski Zoltán intézményvezető helyettes vett részt a vacsorán. Az est egyik legizgalmasabb része az ismerkedős játék volt. Mindenki leírt 3 igaz állítást saját magáról a nap folyamán, délután táblázatba foglaltuk ezeket, este pedig kiosztottuk az állításokat. Ki kellett találni, melyik kupac kihez tartozik. Sok érdekes dolgot tudtunk meg egymásról a játék során.

Szerdán Mester Gyula tanár úr a 10.C osztállyal egy origamis geometria órát prezentált, ami nagyon érdekes volt. Ezután a matematika tagozat jövőjéről, lehetőségeinkről beszélgettünk. Az ebéd a Barabás étterem különtermében volt.

Ebéd után mindenki hazaindult. Nagyon elégedettek voltak a szakmai programokkal és a vendéglátással is.

Itt szeretnénk megköszönni a FAL, ezen keresztül az öregdiákok anyagi támogatását. A rendezvény teljes egészében ebből a keretből valósult meg. Köszönjük továbbá az iskolavezetés támogatását, minden tőlük telhető segítséget megadtak a rendezvény sikeres lebonyolításához.

A beszámolót Remeténé Orvos Viola írta.

A FAL nevében köszönjük minden szervezőnek a sok-sok belefektetett munkát és időt. Örülünk, hogy egy ilyen sikeres rendezvény létrejöttéhez járulhattunk hozzá.

További bejegyzéseink