150 év – 150 ezer forint
Az 1973-ban végzett évfolyam egyik diákjától, Tempfli Józseftől érkezett egy ragyogó felvetés, és örülnénk, ha ehhez minél több öregdiák csatlakozna.
Az 1973-ban végzett évfolyam egyik diákjától, Tempfli Józseftől érkezett egy ragyogó felvetés, és örülnénk, ha ehhez minél több öregdiák csatlakozna.
Az első Fazekas Mihály-napi jótékonysági vásár és dzsembori elnevezésű rendezvényünk teljes
bevétele 980.350 forint lett, miután lezárult az online licitálás is, amiből 77.000 forint folyt be.
Régi hagyománya gimnáziumunknak az iskolaújság kiadása. A Gutenberg-galaxis zsugorodásával azonban az újság is fokozatosan átköltözött a virtuális világba, egyre nehezebb finanszírozni a papíralapú kiadást. Ebben
A tegnapi napon azaz 2022. január 14-én már át is sikerült adni egy példányt A Fazekas szelleme című regényből egy nagylelkű adományozónak, egy volt fazekasosnak…
Az első 50 adományozó, aki legalább 30.000 forinttal támogatja szervezetünket, kap egy dedikált példányt A Fazekas szelleme című regényből, mely a gimnázium múltjáról és jelenéről szól, és melynek szerzője a kuratórium elnöke, Fazekas Attila Győző.
Amennyiben szeretnéd támogatni az eseménysorozatot, átutaláskor a közlemény rovatba írd be a következő szöveget: „Adomány 150”.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |