A FAL adja a másikat!

Fontos infók az Alumni Találkozó kapcsán

Bejegyzés megosztása

Dátum: 2024. június 1.

A hamarosan megnyíló regisztrációs felülettel kapcsolatosan pár lényeges információt szeretnénk megosztani veletek. Ez sem rövid, de kérjük, olvassátok el, mivel több újdonság is van benne a tavalyi rendezvényhez képest!

Öregdiák-igazolvány

Lehetőség lesz öregdiák-igazolványt igényelni – ezt majd a helyszínen nyomtatjuk ki, kb., mint egy Debrecen kártyának, annyi lesz az elkészítés ideje. Ezt később szereténk hasonlóvá fejleszteni, mint a Debrecen kártya, ami azt jelenti, hogy kedvezményeket kap rá a tulajdonosa. Erre már most is várunk olyan cégeket, vállalkozókat, akik kedvezményt biztosítanának a kártyával rendelkező volt fazekasosoknak. Úgy gondoljuk, ez is egy módja a fazekasos közösség szervezésének, összetartásának, ha a volt diákok üzleti kapcsolatba kerülnek egymással.

Főzés – étkezés

A program során végig nyitva lesz az iskolai büfé, de emellett lesz egy FAL-as főzés is (a séf Tóth Sándor tanár úr), amire a regisztráció során igényfelmérést végzünk. Ezt fontosnak tartjuk itt is kiemelni, hogy nem igazán ‘megrendelni’ tudjátok az ebédet, hanem inkább csak azt szeretnénk látni, hogy szükséges-e ez a programpont. Aki mindenképpen szeretne ebből fogyasztani, jöjjön minél hamarabb, mert az ebédjegyet csak a helyszínen lehet majd igényelni. Nem szeretnénk azt, hogy valaki ‘lefoglal’ pl. 5 adagot, aztán máshogy alakul a programja, és a többiek pedig emiatt nem kaphatnak az ételből a helyszínen. A lényeg, hogy aki hamarabb jön, nagyobb valószínűséggel szerezheti be az ebédjegyet.

Akik a helyszínen szeretnének főzni, azok számára ez évben felajánljuk, hogy több adagot készítsenek, mint ahányan vannak. A plusz adagokat ‘eladhatják’ a csapatok, és az ebből befolyó összeggel is támogathatják a FAL-at.

Fazekas-kör

A Fazekas-kör futófesztiválra nem volt túlzottan nagy érdeklődés, de miután lefújtuk, többen is jelezték, hogy jöttek volna. Nyugalom, senki nem maradt le semmiről! Mivel integráltuk ebbe a napba, természetesen a korábbi feltételek nem érvényesek, azaz nincs regisztrációs díj, viszont így nincs póló és érem sem… Futni azért lehet, gyertek minél többen!

Pólórendelés

Szintén új lehetőség a pólórendelés. Kétféle póló gyártása van folyamatban, ám csak az egyiket tudjátok ‘előrendelni’ a regisztráció során. Ez lényegében a hagyományos fazekasos tesipóló, aminek az elején az iskola épülete, a neve és az alapítás évszáma van. Az elmúlt kb. 20 évben végzetteknek lehet még ilyenje, de nem pont ilyen, mivel ennek a hátulján rajta lesz az FMG150 logó. Emellett csináltatunk egy FAL-logós pólót is, amit szintén be lehet szerezni a helyszínen, de ez nem ‘előrendelhető’. Mivel a határidő elég szoros, kérjük, hogy tartsátok be a kiírt időpontokat! Igyekszünk az igényeket teljesíteni, de nem online áruház vagyunk, csak egy alapítvány. A türelmeteket kérjük, ígérjük, a jövőben ezt (is) jobban fogjuk csinálni!

Sport

Sportolás idén is lesz. Ezt eléggé spontánra tervezzük, mivel nem tudjuk kiszámítani a résztvevők számát. Ezúton is buzdítunk benneteket, hogy szervezzetek ti csapatokat, hiszen ti tudjátok, ki milyen sportágban vesz részt szívesen. Itt fokozottan érvényes a FAL szlogenje, azaz ‘A FAL adja a másikat!’, vagyis akkor is hozz sportcuccot, ha nem szerveződött csapat a haverokból, valaki biztosan befogad a csapatába!

Nosztalgiaórák

És akkor a lényeg, a nosztalgiaórák! A visszakapott kérdőívekből – ezúton is köszönjük mindenkinek, aki kitöltötte – az derült ki, hogy egyértelműen ez volt a tavalyi rendezvény legnépszerűbb programja – nem meglepő módon. Ezért ebben az évben még több tanárt hívunk, akik között lesznek tavalyhoz képest újak is. Szintén köszönjük a tippeket a Facebookon. Több mindenkit is felkerestünk azok közül, akiket javasoltatok, de sajnos nem mindenkit sikerült elérni – bár többnyire igen -, és még inkább sajnos, hogy többen is jelezték, nem tudnak jönni. Ennek többféle oka van, nem részletezzük, de vagy egyszerűen más programjuk van, vagy pedig az egészségi állapotuk nem teszi lehetővé, hogy részt vegyenek az eseményen. Akikkel beszéltünk, nagyon örültek a megkeresésnek, és üdvözletüket küldik minden volt diákjuknak. A végleges tanári lista majd a regisztráció során lesz látható.

Még egy fontos praktikus dolog: itt is érdemes minél hamarabb regisztrálni, mivel a tantermek kapacitása véges (40 főt állítottunk be maximum), így ha a létszám betelik, a többiek nem tudnak jelentkezni. A rendszer lehetőséget ad rá, hogy módosíts a jelentkezésen, tehát ha közbejön valami, vagy meggondolod magad, kérjük, hogy vedd le magad az adott óráról, hogy a többiek tudjanak regisztrálni.

After party

Mivel továbbra sem fogunk tudni alkoholt árulni az iskolában, úgy gondoltuk, folytathatjuk a bulit a nagyon közel lévő Sheldon’s pubban. Tudjuk, hogy vannak osztályok, akik ekkorra szervezik az osztálytalálkozójukat, így biztosan máshova mennek, de érdemes lesz benézni a rendezvény után. Azt persze nem garantáljuk, hogy lesz mindenkinek asztala, de ha jó idő lesz, az udvaron tudunk beszélgetni hajnalig…

Tudjuk, hogy ez sok-sok infó, de sok minden is fog történni aznap reményeink szerint. Ha kérdésetek, ötletetek van, írjatok nekünk emailt ([email protected]), vagy üzenjetek a FAL-as Facebook csoportban!

Küldd el ezt a hírt minél több fazekasos barátodnak, ismerősödnek, mert még mindig sokan vannak, akik nem hallottak rólunk! Mi is dolgozunk rajta, hogy mindenkihez eljusson a hírünk, de ebben ti segíthettek a legtöbbet egy egyszerű megosztással vagy továbbküldéssel.

Várunk benneteket június 1-jén!

További bejegyzéseink